A kép forrása: Pixabay

Hány perces időtartam elolvasni?

Fene tudja. Hosszan írok, mert félek, ha lerövidítem, nem érted meg, mit szeretnék kiadni.

De nem félek, hogy nem olvasod el, mert hosszú, és inkább tovább görgetsz. Nekem mindkettő megfelel, egyikkel sem lesz nekem több vagy kevesebb.

Szokták kérdezni tőlem is, és most, hogy pár napot otthon voltam, monda Anyu, hogy tőle is. Nem félek-e fenn egyedül?

Itt mindig olyasmire gondolhatnak, hogy betörnek, megerőszakolnak, megtámad a pók a sarokban, erdei szörnyek rajzanak, medve megesz, kocsi lerobban, nyakam töröm a lépcsőn, és társai. Gondolom.

Ilyenkor mindig elmondom, hogy nem, nem félek.

Mert szerintem a városban több a drogos az 52-es buszon, a besurranó tolvaj ott minden háznál kilincset érhet, a bárban ginát téve a pohárba, a wc-ben szexre kényszeríthetnek bárkit, kóbor kutyafalka inkább ott van, és társai.

Ide véletlenül aligha tévednek, ha mégis, van védekező eszközöm, vaddisznó van, ki a legnagyobb bibit okozhatja, de sajnos őket egy év alatt egyszer hallottam. Róka, sakál csak szaglász erre, s ha betörő itt egy fillért  talál, csak meglepődve tudomásul venném, lévén, hogy miről eddig se tudtam, hiánya ezután sem fájna. Azt mondjuk nem szeretném, hogy megerőszakoljanak, de van egy sejtésem, hogy azt sem fognak, mert vagy kidumálom, vagy kiharapom magamat. Persze néhány szingli év után talán az ellen sem lesz kifogásom, és még a végén én kapom el őtet’.

Miközben ma kaszáltam, ezen gondolkodtam, hogy én itt nem, de ti nem féltek abban a valóságban, ahol éltek?

S idefent már kicsit árnyaltam ezen gondolatmeneten.

Az a tiszta, ha én is vallok, mielőtt titeket pellengérre feszítenélek.

Hegytől függetlenül, akad jó néhány dolog. De mégis úgy érzem, ez itt egy bástya, mely megvéd sok mindentől, talán a szmog, zaj, fények itt máshogy hatnak, és kitisztítják sok mindenről a képet, mindenesetre a kilátás a fejemből így néz ki.

S hogy a magasság itt fenn, egóból épített elszállt nagyképűség, vagy kezdődő megvilágosodás..?

Hát, jó kérdés, mindenesetre én itt vagyok, s ez vagyok, ezt gondolva élek, s megyek előre. Mert nekem valahogy ez tűnik igaznak, helyesnek. És az idő azt mutatja, van, aki ehhez szintén kapcsolódik, tehát a magam részéről azt remélem, egy bolond majd százat csinál! Kezdem én a jelentkezést, úgyis ez a legnehezebb része.

Valójában van, amitől félek.

Félek, hogy az általam választott életeknek nem adhatok meg mindent, mit érdemelnek.

Kutyáimnak, macskámnak kényelmes fekhelyet a lakásban, jó minőségű-lehetőleg hús élelmet, és kiegyensúlyozott nyugalmas életet, hogy testük-lelkük még sok évig egészséges lehessen. Félek, hogy ha koldusbotra jutnék egyszer, nekik a legótvarabb s büdzsé tápot vehetném, ha mellettem hűségesen megöregszenek, hideg kutyaólban kellene reszketve feküdniük, s remegő ősz fejükre a félre nevelt gyerekem folyton verést adna, melyen az egybegyűlt bagázs csak vihogna..

Félek, hogy egyszer a meleget, ám néha füstöt adó kályha reggelre örök álmot hozna a szobára. Ha mind elmegyünk, nem fájna, ám ha csak az állataim életét vinné, örök életre lelki nyomorékká tenne a tudat, hogy hányavetiségem a legdrágább kincseimet ölte meg, s én itt maradnék leküzdhetetlen önváddal.

Félek újra férfit hozni a házhoz, mert nehéz elképzelni azt, hogy ami nekem vagány, egyszerűen természetes, az a másiknak nem mérhetetlenül kellemetlen-e. Vagy, ha épp így gondolja, mint én, akkor másban, hasonló fontos értékrendi kérdésekben ütközünk áthatolhatatlan zsákutcába, s végül e körforgás ismételné egymást.

Félek, hogy nap mint nap olyan ember mellett ébredjek, ki tudva-tudatlanul, de folyton bánt, megaláz, s vicceskedve kontráz, hogy ugyan már, te fapin@, ne magyarázz már. És a kedves, tiszta, szívbéli kommunikációt a stílusa örökre elhárítja. S az ilyen ember nevel majd a gyerekből nagy eséllyel bántalmazó, elnyomó, vagy szolgasorba kényszerített felnőttet, s egy ilyen puttonynak g@ci nagy a súlya egy belső gyermeknek.

Félek, hogy olyan embert választok magamnak társul, kiről már az első csóknál tudtam, hogy nem hoz vágyódást, mert nyelve jár, mint a helikopter rotorja, vagy csak érdektelen néma az istenadta. Majd jönnek tovább az intő jelek, de én hülye, mindet kimagyarázom, mondván azt, hogy hisz mindegyik egyforma, ideje lenne az egyikre végre áldást adni a papnak. És ugyan nem szeretem, ő se engem, de csináljuk a gyerekeket, mert ez a társadalmi rend. Ő pornót, insta ribiket néz, menekül a munkába és sörrel kompenzál, én meg évente festem a házat, cserélem a berendezést, flörtölök fűvel-fával, és azon gondolkodom, vajon késő már egy új életre? S konstatálom az új autóban, a hűs medencében, inkább majd a következő életemben merek a szívem szerint választani, most már jobb a biztos f@sban tovább fürdeni.

Félek, hogy lesz egyszer gyerekem, de anyámhoz hasonlóan idegbeteg leszek, mert én viszek minden terhet, pedig van nekem egy férjem, csak éppen hasznavehetetlen. Félek, hogy nem lennék elég jó, hogy elfáradnék a 0-24-es szolgálatban, hogy nem lenne neki minden nap főtt kaja, hogy én is odaadnám a kétévesnek a telefont, csak végre kussoljon már be, miközben fészbúkon az aktuális hangulatot örömtelinek állítom be.

Hogy ha az apja megfogja, tisztába teszi, és még el is altatja néha, minden nap meg kellene e égbekiáltó csoda tettet egy esti szop@ssal hálálni, merthogy a Julcsi férje két éves koráig még ezt se tette, hiszen ő igazi férfi.. Félek, hogy nem élvezet lesz egy napon a szex, hanem egy gyors cselekedet alvás előtt, mert így megmarad a családi béke, és hamarabb alhatok.

Félek, hogy nem lesz gyerekem, mert válogatásomnak hála az általam időzített vekker megcsörren, és emiatt egy életre szóló élményből kimaradok, s méhem végül nem produkál az életre egy új kis Klaudiát vagy Kornélkát. Kit szerethetnék úgy, ahogy a bennem élő kislányt még apám, anyám sohase tette, ezáltal két gyereket nevelve egy új életre. 

Félek, hogy ha nem eszméltem volna 15 éve, akkor most a munkám, előléptetésem fontosabb lenne, mint a környezetem! Hogy a Balatont, az erdőket, mindent is tönkreteszek, mert a felettesem erre utasít! Hogy helyeslek az akkumulátor gyárra, pedig tudom, hogy majd a szomszédom anyját a gyárban egy életre kicsinálja. De nem baj, a légkondis új autóban, fenn a panorámás lakásomban a mérgező pára nem ér el, nyugodtan alhatok az aktuális frontinnal. 

Félek, hogy ha nem fejlődök az étkezésben, a sok cukor testileg és szellemileg is megöl. Hogy a boltban vásárolt vegyszeres élelmisz@rok szépen lassan kicsinálják belső szerveim, s pluszba még szedhetem a gyógyszergyárak által megfizetett orvosok csodaszereit.

Félek, hogy annyit görnyednék a számítógép előtt, hogy a kapanyélhez kiegyenesedni már nem sikerülne, s a kanapén fekve nyögnék, a kirándulós műsorokat nézve epekedve. S nem értve, a gyerek miért a monitor előtt tesped naphosszat, mikor odakünn a nap épp hétágra süt, mehetne labdázni kifelé.

Félek, hogy oly sok emberrel találkozva az életben, egyszer végleg elmenekülök remetének.

Mert egyszerűen elmegy minden reményem, hogy az értelem, s érzelem némelyik sötét fejben végül csak felcsillan. Mert nem, nem fogja belátni, hogy bakker, ezt nagyon nem így kellett volna tenni! S noha eltelt már 50 év, de az elkövetkező negyvenet már szívvel, értelemmel, szolgálattal tölti meg.

Félek, hogy egyszer hatvannégy évesen egyedül töltöm a napjaim, s egy kedves barátom által sem pittyen fel a messengerem, s ezáltal a szívem, hiszen én is épp rá gondoltam. Kikkel ha még évente egyszer is, de őszintén öleljük egymást keblünkre, hiszen ismerjük, szeretjük egymást mélyen.

Félek, hogy ha egyszer körbe nézek a baráti körömön, akkor nem azt a büszkeséget érzem, mint most. Hiszen kevesen vannak, de ők számomra a választott család, mindannyian valódi értéket képviselnek. Szabadon tesznek mindent, de a jó felé haladnak, tudatosan. S nem szabadosan, mint oly sokan mások. Kiket elfogadok ugyan kellő messziségről, de csatlakozni a tábortűz mellett hozzájuk, inkább nem akarok, nem érzem úgy, hogy kera füst és zsugor sörök mellett nekem még lenne ott üres hely. Mint szoktuk mondani, a barátság zsilip egy kor után bizony gyorsan lecsapódik, ha nincs egy hasonló értékrend, mely együtt tart.

Félek, hogy egyszer rászoknék a piára, fűre, pornóra, játékgépre, pléjsztésönre, cigire, szexre, és még sok hasonló függőségre, melyről akkor lejönni már túl nehéz, talán nekem sem sikerülne. Féltem, s ezért kamaszkorom óta inkább távol tartom magamtól, így viszonylag tiszta maradt az életem, mert mérlegeltem, s döntöttem: Nem.

És félek, hogy egyszer valami ok folytán, a számomra oly fontos értékrend, a határozottság, jóra való törekvés elvész, pénz, hatalom, családi nyomás, szex vagy bármi más hatására elhalványodik. És nem fogok tudni szinte azonnal a saját véleményem szerint dönteni: helyes e vagy elitélendő a szemem előtt zajló folyamat.

Félek, hogy egyszer egy reggel ismét úgy ébredjek: nem, ez nem én vagyok! Kipróbáltam, kiléptem a komfortzónából, és köszönöm kérdésed, nem bánom.

De tudod mit, ha félsz, akkor már egész jó! Ebből tudsz lendületet venni, és nekiindulni.

Én is ezt teszem! Lépek előre, néha kib@szott mérgesen, csalódottan, még tán kissé kételkedve is magamban, hogy 10 emberből tényleg csak én gondolom máshogyan? De nem, én a saját önvalómat követve, kötelességemnek tekintem, hogy tetteimmel előre menjek, és saját magamnak megfeleljek.

Ha tudom, mitől félek, tehetek ellene. S nem csak agonizálok, mást szidok, a körülményekre hárítok, a boldogtalanságtól hízok, vagy épp fogyok, hanem inkább a tűző napon izzadok, kaszálok vagy fát vágok, veteményezek, óvatosan ismerkedem, és ugyan tyúklépésben, de a saját utamon haladok.

S ha emiatt fenn a hegyen egyedül maradok, s macskás-madaras vénasszonnyá válok, elfogadom.

De én még mindig hiszek abban, hogy a tölcsérnek hála, melyet a világ mostani változásai produkálnak, megmutatja, vannak hozzám hasonló ébredők, és előbb utóbb itt a ZalaiZugban is egymásra találunk. Onnantól pedig nem lényeges, ő a metrón utazik-e, íróasztal mögött pötyög-e, vagy traktorral döcög a határban. Mert a lényeg, hogy mindannyian hiszünk a Teremtőben, a valami jobb-ban, és a jóllét fontosságában.

Szóval, ez az én félelmeim sora.

Mondd, te mitől félsz?

És mit teszel ellene?

Semmit?

Akkor ki is a hülye..?

Félhetsz, mert bizony ...!