Másodszor térek ide vissza.

Első alkalommal nyár volt, minden csodás színekben pompázott, és a szívem: szerelmesen virult.

Csodás időszak volt, egy régi élet végén, és egy új kezdetén. Lelkesen vágtam bele a dolgokba, vitt a szív, az Élet, a Teremtés.

És aztán el is vitt innen, bízva abban, hogy noha ezt a kis zugot ezáltal kissé el kell engednem, máshova kell tennem a fókuszt, igaz lesz a mondás: Noha nem így terveztem, de még jobban alakult.

Hogy ki és mi a hibás, hogy végül nem így történt, magam sem tudom.

Talán nincs hibás, se ember, se körülmény, egész egyszerűen ennek most így kellett lennie. Ha nem az utadon vagy, akkor a kísérőkkel is csak eltévedsz. Ha visszatalálsz az ösvényre, akkor aki valóban veled kell, hogy tartson, jön magától.

Tegnap újra visszatértem. Másodjára.

Nem mondom, hogy végleg, hiszen még a halál sem az. Most nyálkás, hűvös, esős, borús idő volt, minden színtelen, vegetáló. Nem a nyár magától is teremtő természetében találtam magam, hanem a tél végi utolsó hidegben.

A feladat most feléleszteni a meleget, a színeket, az Életet és a Teremtést. A kis zug körül, és saját magunkban is. Nem könnyű, ha az embernek nincsenek céljai, lehetőségei, kilátásai, megérzései, sugallatai, akarata az előrelépésre.

Nevezzük akárhogyan is, azt, hogy a boldogságra törekszünk.

Szerencsésnek érzem magam, hogy tartva magam a kicsi koromban megfogalmazott életcélomhoz, mely szerint boldog akarok lenni, aszerint igyekszem működni.

Nem mindig sikerül elég gyorsan, pontosan és tartósan bemérni ezeket a gyorsan illanó érzéseket, és rajtuk lovagolva, nagybetűsen élni, ahogy talán mindannyiunknak kellene. Hiszen, ne áltassuk magunkat, a legtöbb esetben meg tudnánk tenni, ha döntenénk, kitartóak lennénk, hallgatnánk arra a belső hangra, amit mindig elnémítunk a tv műsorokkal, élvezeti cikkekkel, anyánk hangjával, saját magyarázó gondolatainkkal, vagy bármi mással. Mert baromi nehéz ám, ha már hallod a duruzsolást.

Akkor már nem lehet olyan az életed, mint eddig volt.

De próbáljuk ki, hiszen talán jobb lesz! Csináljuk úgy a dolgokat, ahogy nekünk jó, és ne úgy, ahogy a többségnek. Mert önazonos csak úgy lehetsz.

A tél attól még tél marad, a nyár sem változik, de Te.. Te, és a világod.. Teremthet, élhet. Újra jó lehet, ami egyszer jó volt. Ahogy észreveheted a télben is a színeket: a hóvirág tiszta fehérségét, a primula virító sárgáját, egy-egy rügy bájos rózsaszínjét, vagy az ébredő nap narancsát. Ők már mutatják, hogy a felszín alatt ott lapul az élet.

A tél nem múlik el, visszatér nemsokára. Ha akarod, ha nem, még ha kicsit más arcát is mutatja majd. Vagy csak Te látod folyton másnak, hiszen télről télre változol. magad is.

És végül úgyis kisüt majd a nap. Újra itt lesz a nyár, a sok pompás színével, a vidámságával, erejével.

És a szeretettel, szerelmével. Ha akarod, megtalálod.

Elárulom, mert én már sejtem: ott van benned, csak ki kell tárnod..