A történet kitalált. Bárminemű egyezés a valósággal a véletlen, a képzelet..és a tapasztalatok műve csupán. Lesz  a másik oldalról is egy nézőpont. Ugyanennyi alappal a képzeletet-valóságot illetően. Mosolyogj, háborogj, helyeselj, gondolkodj, felismerj, ahogy érzed. 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Végre volt alkalmam elhívni.

Ez a csaj állandóan csinál valamit. Két hete dumálunk, de vagy dolgozik a melóhelyén, vagy maszekol, vagy a házán/kertjén ügyködik, vagy valami programra megy. Mintha ő lenne a köztársasági elnök.. Jó, hogy nem kellett előtte kérvényt írnom, hogy fogadjon.

Úgyhogy mikor megkérdeztem, hogy van-e kedve találkozni személyesen is, szinte meglepődtem, hogy igent mondott. Még fel sem volt időm ocsúdni, már ott tartottunk, hogy meg is kellene szervezni. Én meg hirtelen nem tudtam, mit javasoljak, úgyhogy gondoltam, döntsön ő, úgyhogy megkérdeztem tőle. Nekem úgyis tök mindegy. Séta, fagyi, vacsi. Ezeket írta.

Na, lássuk csak, hogy őszintén mit akar. Ha séta mellett dönt, akkor rám kíváncsi, ha fagyizni, akkor magát mutogatni, ha meg enni akar, akkor meg nagy eséllyel ingyen jól lakni. S jött is a válasz pár perc alatt: Együnk akkor valami finomat. Naná, ki gondolta volna. A képei alapján, amilyen csinos, biztos nem a konyhában robotol, hanem mindig étterembe jár. Bolondot úgyis talál, aki fizeti neki még a homárt is, ha úgy kívánja ízlése..

Mivel én már szinte mindegyik étteremben voltam itt a környéken – hisz sok nőt vittem már randizni az elmúlt hónapokban, s lakattam jól ezáltal, engedtem, hogy döntsön erről is. Kíváncsi voltam, hogy melyik drága helyet választja. Végül az egyik olcsóbb, hangulatos étterem mellett döntött, meg is lepődtem rajta.. Milyen kis visszafogott.. Itt alig kerül majd tíz ezrembe egy könnyed estebéd, szinte még jól is járok..

Felöltöztem, egy egyszerű farmerbe meg pólóba. Jó lesz ez így. Ha így nem tetszem neki, akkor Isten áldja!

Majdnem elkéstem, mert valahogy húzódott az indulásom ideje. Mintha akaródzott is volna, meg nem is. Fura.

Mikor bekanyarodtam a parkolóba, egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy lassan cserélni kell a kis kocsimat. Már egyre több a hibája, rozsdásodik az alja, a legközelebbi műszakira készülhetek pénzkötegekkel, hogy átmenjen. S ahogy ez a gondolat még a fejemben pörgött, kiszállva a kocsiból, s elindulva az étterem felé, tűnt fel a csaj. És a kocsija. Nyeltem egyet. Audi. Egy pár éves, de nagyon pöpec. Sehol nem láttam a képeken, fenn az interneten. Naná, miért büszkélkedne azzal, amit Apucitól kapott? De persze azért úgy alakította, hogy lássam, miből szállt ki. Egyből mutatva, hogy neki milye van, s hogy mennyivel előrrébb van. Jól kezdődik..

Kezet fogtunk, bemutatkoztunk, s hogy oldjam a feszültséget, megdícsértem a kocsiját. Akartam kérdezni, hogy ő vagy a szülei választották, de inkább elengedtem a témát.

Helyet foglaltunk, s elkezdődött a randi. Egy ideig folyton kérdezett, már-már faggatott, kihallgatott. Mit csinálok, mit dolgozom, mintha más nem is lenne fontos. Félszavakkal válaszoltam, hogy ne adjam meg neki azt az örömöt, hogy felül kerekedjen rajtam. Igaz, hogy sima gyári munkás vagyok, de majd egy nap tényleg vezető leszek. Csak hát.. Idő kell ehhez. Úgyhogy félig igazat mondtam akkor, mikor vezetőként mutattam be magam. A kérdésére, hogy kivel élek, a szülőkkel milyen a kapcsolat, már rutinosan válaszoltam. Ez annyira kib@szottul érdekel minden nőt mostanában. Csak azért, mert ők külön élnek, elvárják, hogy nekem is legyen saját házam, vagy albérletem. Hát hülye lennék fizetni azért, amiért felesleges. S noha otthon élek a szüleimmel, már az ismert, bejáratott választ adtam: Van lakótársam, kettő, és a szülőkkel elég közeli a viszony. S ha ekkor kérdezel valami nem idevágót, úgyis elterelődik a figyelme. Most is ezt tettem, s természetesen bevált.

Kérdezte még, szeretem-e a munkám? S hogy mi az a tevékenység, ami feltölt, ami lelkesedéssel tölt el? Jesszus. Ezt is csak egy nő képes megkérdezni. Már lemerül az érzelmekbe, pedig fél órája, hogy találkoztunk.

Miért kellene szeretni a munkánkat? Bemegyek, elvégzem, a lehető legkevesebb fáradtsággal, kihúzv a nyolc órát és hazamegyek. Semmi több nem érdekel ezt illetően.

S hogy mit csinálok önszorgalomból? Kirándulás, kert, barkács, olvasás, esetleg sport? Hát, kinek van arra ereje, kedve, ideje? Munka mellett? Örülök, hogy ha hazamegyek, megkajálok és nyugiba vághatom magam a gép vagy a tévé előtt.

Hiába próbált volna nekem felvágni a hobbijaival, programjaival, engem hidegen hagyott. Neki könnyű, semmi dolga. Attól, hogy egyedül lakik, saját házban, kerttel, alakuló vállalkozással, úgy látszik olyan buzgómócsing, hogy még pihenni sem tud. Az hiányzik, hogy naivan azt gondolja, majd én is részt veszek ezekben, s rángathat magával önismereti előadásokra. Hülyeség az mind, meg az a sok könyv, amit olvas. Láttam a posztjait, némelyikbe belehallgattam, amit megosztott. Még hogy önsorsrontás, sémakémia, kudarckerülés meg ilyesmi zagyvaságok. Régen nem voltak ilyenek, mégis működtek a családok. Engem is vertek, apám ivott, mégis nesze, itt vagyok, teljesen rendben, egészségesen.

Próbáltam kideríteni, mennyit költ időt és pénzt illetően cicomára, divatra. Mert ha túl sokat, akkor az problémás. Nem akarom, hogy ha együtt élek valakivel, tízezrekbe kerüljön a kinézete. Oké, hogy csupa ilyen nőt követek, és jó lenne egy ilyet otthonra megszerezni. De barátnőként már illik visszafogni magukat, és nem másnak mutogatni a bájukat. S miközben erről beszéltünk, alaposan felmértem. Ő szolidan sminkel, a ruhái még ha látszik, hogy jó minőségűek, sem márkajellel teletömtek. Talán nem kell majd hetente vásárolni vinni, hogy a fizetésem fele piperére menjen..

Egy idő után végre csend lett, és evett. Abbamaradtak a kérdések, s nem kellett végre válaszolnom rájuk. Valahogy zavartak, idegesítettek, és egyre ingerültebbé tettek. Mintha szándékosan alázni akarna, mutatva, ő milyen értékes, okos, ügyes, sikeres. Hiszen minden, ami érdekelte, egyértelműen az ő javára tűnt győztesnek. Mintha én egy lúzer lennék, aki otthon él, egyszerű melós, és világtalan. Holott csak ő pörög túl, és akarja megszerezni a világot. Még hogy az autó és ház is az ő munkája eredménye? S csak kölcsönt kapott kedvezményeset, nem ajándékot? Ugyan. Így könnyű.. Nekem volt annyi eszem, hogy ezt se vállaltam be. Majd, ha öregek lesznek a szülők, úgyis enyém lesz a ház. Addig meg élek vidáman, megélve a vágyaimat. És arra költhetek, amire csak akarok.

Ám, a csendben figyelve meg kellett, hogy állapítsam, nagyon szép lány. Nem bombázó módon, de roppant csinos. S noha most furán elcsendesült, van benne valami olyan rezgés, energia, ami igen tetszik nekem. Ahogy meglátott, és mosolygott, olyan kedves és lelkes volt. S mikor a pincér is előzékenyen, vidáman beszélt vele, olyan jó ízűen nevetett fel. S ahogy beszélt a kezdődő vállalkozásáról, a céljairól, roppant elbűvölő volt. Talán mégiscsak lehetne vele valamit kezdeni. Ha kicsit visszafogná a nagyzolását, és a pörgését. Ha összejövünk, és megismeri a szüleimet, még bármi lehet. Végülis ha ketten leszünk, s megismer, megszeret, már egészen biztosan nem fog más sikerekre vágyakozni, és visszaveszi a lendületet. Jó lesz majd otthon lenni, nyugiban, sorozatokat nézni maratonban. Így hát mire befejeztük a vacsorát, egészen nyitott lettem a folytatásra.

Mikor jött a pincér, s a fizetést kérdezte, gondoltam, engedem, hogy döntsön Petra. Ha akar, fizetheti a részét, jelezve, hogy nem akar terhelni engem, s nem lehúzni szeretett volna. Hiszen az aranyásók, vagy a lébecolók fel sem ajánlják. Hány ezer forintot elköltöttem, te jó Isten. Ám most megfogadtam, hogy ha felajánlja, akkor megengedem. Ha meg nem, akkor lenyelem az összeget. Végülis legalább nem a legdrágább helyre hozatta magát.

S lám, a néhány pillanatig tartó csend után bevállalta. Nahát, milyen erős nő. Független, egyenes. Tetszik nekem.

Igaz, hogy volt egy fura rövidke mosoly a szája szögletében, és egy összekapcsolódott pillantás a felszolgálóval, de nem tudtam megfejteni, mit jelenthet.

Jó, nem megszokott, hogy első randin a nő fizessen, de hát. Új világ van, alkalmazkodom. A régi illemszabályok átalakulnak.

S miközben sétáltunk ki, és figyeltem, ahogy a kocsiba pakolja a táskáját, elnyújtva a pillanatot.. Biztos azért, mert nem tudja, hogy lesz-e csók, vagy sem.. Gondoltam, megmutatom, mi a szándékom a jövőt tekintve. S kezet fogva, egyre jobban tetszve, vágyva rá, gyors puszit is adtam. S elköszöntem.

A némi meglepettséget, amit tapasztaltam, annak tudtam be, hogy a megkönnyebbüléstől szavát vesztette. Jó lesz nekem. Igaz, hogy szükséges lesz majd némi változtatás, ha velem akar lenni, de hát ez természetes szerintem. Otthon legyen, dolgozzon kevesebbet, és ne villogtassa magát agyban, kinézetben. Még a végén nekem is el kellene kezdeni csinálni ezeket. Még mit nem.

S mikor meséltem otthon, milyen volt a randi, Anyám csendben hallgatott. S annál a résznél, mikor mondtam neki, hogy hagytam, hagy fizesse ki a részét, csóválta a fejét.

• Jajj, fiam, fiam.. – mondta. S magában gondolta csupán: remélem egy nap megérted, hogy működik a szerelem. Ha már nekem késő volt helyesen döntenem, s cselekednem. Bárcsak egy nap megjönne az eszed, és tanulni kezdenél a női lélekről.

 S másnap, mikor este írtam a lánynak, értetlenül olvastam az általános kérdéseimre a meglepő választ:

• Ne haragudj, de nem szeretnék veled tovább ismerkedni. Szerintem nem egymást keressük, s nincs is bennünk semmi közös. Minden jót kívánok a továbbiakban. Szia!

Ennek már pár napja, de még mindig nem értem, mi baja volt a luvnyának, hogy elutasított. Túl nagyok az elvárásai mostanában ezeknek a picsáknak, más nem lehet a magyarázat. Mit bánom én, válogassanak csak. Úgysem jut mindenkinek milliomos szépfiú. Aztán ott lesznek egyedül, a szép nagy házukban, a több szakmájukkal, állandóan hobbizgatva, kutyával vagy macskával, vigyorgást és boldogságot mutatva. És visszasírják majd a fiút, akit anno kikosaraztak. Majd meglátják, mit veszítettek.

S ezzel a lendülettel megnyitottam a Tiktokot, s a tévét hallgatva a háttérből folytattam a megszokott hétköznapomat. Ám valami mélyen még így is dübörgött, nem nyomhatta el teljesen a közösségi média sem. De hogy mi az? Fene tudja.

A kép forrása: Pixabay