Avagy beszéljünk a házimunka egyenlőtlenségről. Mert ahogy minden nap el kell végezni bizonyos teendőket, úgy érdemes néhány témát is időközönként leporolni, ellenőrizni. Ez is ilyen.

Láttam egy cikket ugyanis, ami ezzel foglalkozott, de hamarabb kezdtem olvasni a kommenteket, minthogy a hivatkozásra kattinthattam volna. S mire odajutottam, el is pörgött valahova.

Lényegében úgyis van alapgondolatom a témához, amiről korábban már akartam írni, ez a bejegyzés csak ösztönzött végre rá.

A téma pedig a házimunka elvárása, észrevétele, merthogy kutatások szerint a nők kétszer annyit elvégeznek ezekből, mint a férfiak. Csak. A házimunka, takarítás, benti munkák. Nem fűnyírás, favágás és társai a téma. Arról külön posztot is lehet írni, ne mossátok össze azt, ami nem ide illik.

Jó, és úgyis kihozzátok belőle a végén, úgyhogy inkább leírom, hogy mindenki ebben a tudatban olvassa: a férfiak szapulása is megtörténik. :D Viccet félretéve mivel személyes blogot vezetek, így egyéni észlelésekkel dolgozom, amik gyakran összevethetők kutatásokkal, más emberek, főleg nők tapasztalásaival. Úgyhogy nőként arról írok, amit ismerkedés, párkapcsolat vagy munkahelyi történés során nőként tapasztalok. Ettől függetlenül biztos lesznek olyan férfiak, akik ezt a fajta egyenlőtlenséget saját bőrükön, elszenvedőként tapasztalják, miközben a nő az oldalán használja ki a buzgóságát. Értsétek jól, mert aki kötözködni akar.. Az rossz helyen jár. :D

Észrevettem ugyanis egy jelenséget.

A férfiak szeretik a rendet, tisztaságot, vasalt ruhát, főtt ételt, és miegymást. Ezzel a címben szereplő kérdést is megválaszolnám: Legtöbb férfi egyáltalán nem igénytelen, sőt! Csak sokan vannak olyanok, akik ha párkapcsolatban vagy házasságban élnek, elvárás mellett csinálni mégsem képesek azt.

Tisztelet a kivételnek. Mint megszokhattátok, nem a jóról, alapról, normálisnak tekintett evidenciáról szokásom beszélni, hanem olyanokról, ami szerintem nem úgy működik, mint ideális lenne. Úgyhogy akinek nem inge, ne vegye magára, csak higgye el, hogy ilyen is létezik. Nem is egy-kettő, hanem ezeregy és még néhány. Tudjátok, ahol a nő munkahely, gyereknevelés mellett robotol, a férfi pedig a munkából hazamenve keresi és elvárja a készet, tisztát, illatosat, s este persze még az akciót is.

Jó pár hete történt ugyanis, hogy a munkahelyemen fiúkkal dolgoztam, egyanrangúként, egy munkakörben, ugyanazért a fizetésért. S miközben dolgoztunk, keletkezett szemét, ami a lábunk alá szóródott.

Eltelt némi idő, a papírok hullottak, az acélbetétes bakancsok ezeken átléptek, s noha láthatóan bosszantotta őket.. De senki egy darabot sem fogott volna meg! Amikor pedig nekem kicsit időm lett, fogtam a seprűt, és rendet tettem. Mert zavart, mert idegesített, és mert így éreztem helyénvalónak.

Meg kell csinálni. Valakinek. Folyamatosan. Minden nap. Három műszakban. Jó, én éjszaka nem járok, mert nem hülyültem meg, de értitek.

Szóval fogtam, és felsepertem. Erre az egyik csávó (nem kedvelem) elkezdett dícsérni, milyen ügyes, házias vagyok. Bezzeg a volt neje nem nagyon szeretett takarítani..

Akkor még a munka kezdetén, először vele dolgozva, még viszonylag türelmes voltam, úgyhogy elég visszafogottan válaszoltam:

• Nem ügyes vagyok, és nem azért csinálom meg, mert szeretem, hanem mert kell. Nem csak a nő feladata odahaza sem.

Nagyjából így szóltam. Ő meg folytatta a kéretlen mondanivalóját, s nap végére rájöttem: Vannak emberek, akik tényleg léteznek élőben is. Le merném fogadni, hogy dns szintjén ez a csóka megegyezik némely kretén kommentelőmmel.

Viszont elkezdtem gondolkodni ezen. Nem ő volt az első, aki pasi létére megdícsért, vagy éppen ezáltal más nőket szidott, csak azért, mert elvégeztem egy munkát.. Helyette is.

Az is eszembe jutott, hogy volt exem, aki szintén szóvá tette, hogy takaríthattam volna többet. De ő sem tette.

Mondhatnám, hogy ezen urak elindultak egy jó úton, mert legalább igényük van a jóra, a tisztára, rendezettre. És most visszafogom magam, hogy többet, amolyan diásat ne írjak.. :D

Mert könnyen kontraproduktívvá válna a tanításnak, érzékenyítésnek szánt kis cikkem.

Szóval. Uraim. Akik szeretitek a rendet, és képesek vagytok megdícsérni azt, aki ugyanolyan feltételek mellett, tehát segítek:

• munkahelyen alá-fölé rendeltségi viszony nélkül,
• párkapcsolatban úgy, hogy mindkét fél dolgozik, s ugyanúgy 8-10 órát egyenlően távol van

Ugyanannyiba telik nektek is elvégezni, mint a nőnek! Nem csak az ő reszortja takarítani, rendet tenni, és ezekről szélesebb körben gondoskodni. Az én nevem sincs a seprűn, a másik 4 fiúé helyett.

Ha már zavar, akkor te is lehajolhatsz, rongyot foghatsz, seprűre kaphatsz és társai. Nem pedig, amíg ő dolgozik, csinálja, te pihenni kezdesz, vagy henyélsz.

Szintén nem a munkamegosztás helyes dinamikája esetét tekintsétek jelen esetet kiindulási pontnak. Tök jó, ha a nő bent takarít, mosogat, főz, miközben a férfi ugyanannyit, minden nap, ugyanakkora óraszámban kint renovál, füvet és fát vág, betonoz, fest, kertet ás, és társai. Vagy, ahogy ők ketten, egyenlően, igazságosan felosztják egymás között.

Csakhogy elég sokan élnek panelben, ahol biza hagyományos férfi munkák nem nagyon vannak. Illetőleg vannak melók, amik kertesben is időszakosak, és valljuk be őszintén, az asszony legtöbbször azokban is segít. Ellenben a házimunka olyan, főleg, ha gyerek is van, amit minden egyes kib…. nap csinálni kell. Mert ha egyszer kummantós napot tartana az Istenadta, egész biztosan megszólal a kedves szemfüles férj, hogy de nagy káosz van, vagy akkor ugrik be a nagyítóval port kereső anyós..

Ha meg neked nincs rá igényed, hogy minden nap feltakarítva legyen, hogy meleg étel kerüljön minden nap az asztalra, hogy rendben legyenek a ruhák, hogy mindig legyen alapanyag a hasadat megtölteni, és ilyenek, és ha nem okoz gondot, együtt tudsz élni kisebb színvonalon, amivel semmi baj sincs: akkor maradj csendben. Legfeljebb egy: Jé, köszi hogy megcsináltad! hagyja el a szádat.

Mondom ezt úgy, hogy tisztaságmániás nem vagyok, ellenben rendetlen.. Na, az igen. De van, amivel igenis, hogy én is foglalkozom. Van, hogy a másik kedvéért, mert tudom, neki fontos.

Ebből következik, hogy nem szólok azért, amit lesz@rok, ami meg zavar, az ellen tenni fogok. De ha téged is zavar, hagyd abba, hogy tunya vagy, ráadásul még csendben sem maradsz. Nem dícsérni kell, hanem megcsinálni. Mert neked is ugyanannyi. Amit elvársz a másiktól, azt neked is illik produkálni.

Ezért fontos szerintem az együttélés során ezeket összehangolni.

Mert úristen, mikor megérkezik az első, majd a többi gyerek.. Akkor aztán kezdődnek a bajok. A nők pedig ne engedjék, hogy a fegyvernek használt inkompetenciával, a kivárással, a nők megfelelési kényszerével számolva kényelmesen hátradőlve élvezzék azt, amihez nekik is illene energiát beletenni. Kivéve, ha nektek drága asszonyok az annyira élvezetes, szeretett, és tényleg tiszta szívből vállaltok magatokra a ledolgozott, otthontól távol töltött 8-10 óra után még 3-4 óra otthoni, láthatatlan ingyenmunkát. Miközben a párotok napi szinten számítógépes játékot játszik, tv-zik, kocsmázik, alszik, és ilyesmi. Mert ha ketten csináljátok a dolgokat, akkor gyorsabban végeztek, és több idő jut egymásra, és a gyerekre. Persze van olyan, aki épp ezt igyekszik elkerülni..

Ahogy nőként én azt érzem fairnek, hogy ha favágás, fahordás, betonozás és bármi elvileg férfi munka van, én is részt vegyek benne, hogy a párom terheit csökkentsem, és a munka hamarabb kész legyen. Mert közös a felelősség, és az öröm is.

Ha az egyik fél, és itt nemtől független a meghatározás,- túlterhelődik, hosszú távon, úgy, hogy sem betegség, sem váratlan élethelyzet, megbeszélt túlórák vagy ehhez hasonlók nem indokolják.. Akkor ott idő kérdése, és az energiák sérülni fognak. S nem, nem attól lesz férfiatlan egy férfi, ha részt vesz a házimunkában.

Nekem nem egy előjáték indult úgy, hogy a férfim házimunkát végzett, és beindított..

És, akármennyire hiszitek, nem hergelni akarok. Hanem egyensúlyhoz cibálni nőt is, férfit is. Mert kevés családot látok ott. De a számok nőhetnek! Ha férfi is, nő is hajlandó lesz kicsit máshogy gondolkodni..

Mert a nők buzgómócsingok, türelmetlenek, és felülbírálnak, ami női szemmel is úgy gondolom, idegesítő, igazságtalan és kontraproduktív. Ahelyett, hogy elfogadnák az elvégzett munkát: Pont jól van az úgy! – nem, újracsinálják, degradálják, felülbírálják és elzavarják, mondván: Akkor majd én megcsinálom, menj innen..

S a férfiak hajlamosak elkényelmesedni, elvárni, evidensnek venni, halogatni. Pedig amihez nekik nincs kedvük, és nem akarják megcsinálni, miből gondolják, hogy annak az minden vágya, akinek puncija van, nem farka? A gyerek szoptatásán kívül nincs olyan, amiben ők is ne tudnának jeleskedni.

És ugyan ezek kis dolgok az élet piramisában, de minden egyes nap, szinte minden párkapcsolatban ilyen vagy olyan mértékben szerepet kap, mint konfliktus.. Miért ne lehetne erről próbálni beszélni?

Mert valakinek meg kell csinálni.

Ezt is, meg azt is.

Aztán én mosom kezeimet, az önként vállalt részemet teljesítettem.

De nyugi, érzek még a talpam alatt olyan dolgot, amiért érdemesnek tartom lehajolni, és írni róla. Mert velünk nőkkel is mennyi baj van, amivel foglalkozni kell. Ha nem hiszed, hogy dolgozom a kettős mércémen, kövesd nyomon a blogomat, és győződj meg róla a saját szemeddel.. :) 

A kép forrása: Pixabay