Arra gondoltam, hogy bizonyos jelenségeket bemutatnék saját magamon keresztül, mint határozottan érintett egy-két dologban. Kihasználva a tartalomkészítői lehetőségeket, bemutatva, hogy a tudatosság, önismeret hétköznapi helyzetekben miként lesz számottevő tényező. Merthogy nekem azért szívügyem ez a téma is, mert saját bőrömön tapasztaltam, mennyivel elégedettebb életem lehet úgy, ha ezeket tudom, elsősorban magamról, s nem hibáztatom szerény személyem különböző helyzetekben, hanem elfogadom, hogy ez teljesen rendben van így. És alkalmazkodva, olyan körülményeket teremtek magam köré, amivel ez jól működhet, nem pedig magamra erőltetek olyan dolgokat, ami nekem nem, de másoknak jó lenne. Ilyen lenne az introvertáltság, jelen esetben. S mint rendszeresen szóvátett, már-már számonkérően kérdezve érkezik: akkor minek állok ki neten keresztül az emberek elé, ahelyett, hogy a szobába húzódva csendeskednék?

Kezdjük az alapfogalmaknál.

Mi az az introvertáltság, jobban mondva, kik az introvertáltak?

A személyiségtípusok az emberek pszichológiai szempontú csoportosítára szolgáló modellek. Ezek segíthetnek csoportosítani, megkülönböztetni a viselkedésbeli különbségeket, és rendszerezni ezeket.

Az, hogy ezekkel tisztában legyünk, a mindennapi életben is fontos lenne, hisz nagymértékben segíti az emberek egymás közötti kommunikációját, indítékainak megértését, elfogadását. Ezek ismerete, összesimítása pedig csökkenti a félreértéseket, egymás mellett való elbeszéléseket, konfliktusokat. Munkahelyi, családi, baráti, párkapcsolati körünkben is nagyban kamatoztathatjuk ezeket az ismereteket. Idézzünk csak fel mondatot, amelyet valószínűleg mindannyian hallottunk már:

-        Ez nem normális. Emberek közé kell menned, nem punnyadhatsz a kertben egész nap.

-        Ne legyél már ilyen magadba forduló, gyere, bulizunk, vár az egész csapat!

-         Hogy tudsz ennyit dumálni? Nem fáradsz el benne?

-        Mész, mint zsidóba a fájdalom.. Nem tudsz otthon, nyugiban megülni?

-        Ki fingott be?! – ja, ez nem ide. Bocsi. Amúgy Dexi..

És társai. Mondom én, hogy érdemes ezeket tudni, máskülönben ezeknek sem kellett volna elhangzani. De nem tudtuk, sokáig. Sokan csak felnőttként ismerkedünk ezekkel. De hát, jobb később, mint soha, nem? Szóval.

Carl Gustav Jung elméletében az alapvető különbségeket az introvertált (befelé forduló) és az extrovertált (kifelé forduló) pszichológiai beállítottság két szélsősége adja.

Az introvertált ember általában befelé forduló, a belső világa, gondolata, érzése felé fordul. Megfontoltan cselekszik általában, a saját élményei feldolgozására fordítja az energiáit, és társas helyzetekben visszafogottabb. Nem ritka, hogy bármely társasági helyzetben inkább energiát veszít, elfárad, és ezt követően egyedüllétre van szüksége a feltöltődéshez. Kevesebb, de minőségibb kapcsolódások jellemzik, kerüli a nagy társaságokat. Sokszor remek megfigyelő, gyakran olyan részleteket is észrevesz, melyet mások nem. Elemez, következtetéseket von le, jobban kedveli a nyugodt, zavartalan környezetet. Gazdag fantázia és gondolatvilággal rendelkezik.   

Számára az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal, hiszen ez egy általa választott nyugalmi állapot. Nem embergyűlölő, egész egyszerűen kevesebb kapcsolódásra van szüksége, ám azt illetően mélyebb, minőségibb megélésre vágyik. Nem szorongó, félénk, hanem kevesebb ingerre van szüksége az optimális jólléthez.

Beszéljünk kicsit ennek ellentétéről, az extrovertáltakról is.

Extrovertált:

Energiáit, figyelmét a külvilág felé fordítja, energiakészleteit ezekből tölti fel. Keresi a külső, az új ingereket, gyorsabban is reagál a változásokra, kevesebbet mérlegel döntés előtt. Társas kapcsolataiból merítkezik, igazi társasági ember, könnyen ismerkedik, számára az egyedüllét, a csend kevésbé kellemes időtöltés.

Az ambivertált pedig olyan személy, aki ennek ötvözetét képviseli, s nagyjából középen helyezkedik el a skálán. Képes egyensúlyt teremteni a társas interakciók és az egyedüllét, valamint a külső és belső világának igényei között, jól alkalmazkodik különböző szituációkhoz. A legtöbb emberre amúgy általában ez jellemző.

Tehát. Most, hogy megismerkedtünk az alapfogalmakkal, belemennék saját magamba.

Én kislány korom óta befelé forduló voltam, nehezen barátkoztam. Akkor is 1-2 legjobb barátnőm volt, és noha kamaszként, fiatal felnőttként igyekeztem a kortársaim által elvárt viselkedést vinni, mely szerint nagyobb társaságban, haveri körben „lógtunk”, számomra nem adott örömöt, jó érzést. Ellenben nyomást, feszültséget, feszengést és fáradtságot igen. Akkoriban még nem ismertem ezeket a fogalmakat, így eszembe sem jutott, hogy nem én vagyok a gond, hanem ez egy természetes jelenség. A mai napig számomra lemerülést okoz, ha társaságban, más emberekkel való interakcióban kell részt vennem, akkor is, ha az illetővel ezt szívesen teszem. Az a különbség, hogy már van eszközöm, hogy ezt kezeljem. Pl. ha társaságban, rendezvényen vagyok, akkor pár óránként kiszökök „pihenni”: semmit tenni, kicsit telefonnal kikapcsolni, félrevonulni. S megyek vissza, és folytatom a szeretkét a többiekkel. Munkahelyen szintén tudatosabban kezelem: Gond nélkül kérek és tartok szünetet, ha valakivel többet beszélgetünk, és érzem, hogy merülök. Olyanokkal pedig egyáltalán nem folytatok interakciót, akikkel nincs igényem, kedvem mélyebb-vidámabb beszélgetésre, mert a felszínes, semmit érő, sehova sem tartó, panaszkodó kommunikációval nem vagyok hajlandó a saját idegrendszeremet fárasztani. S igen, ezt jelzem is: Ne haragudj, nincs kedvem beszélgetni. Akár a buszon is, és ezért van gyakran bedugva a fülem is. Nem vagyok embergyűlölő, egész egyszerűen nem nagyon van igényem társaságra.

Ami pedig a tartalomgyártást illeti: Az internet, a képernyő lehetőséget ad arra, hogy én irányítsak. Ha lefáradok, ha elegem lesz, kikapcsolom, abbahagyom. De ezen keresztül remek lehetőséget találtam a belső világom mélyebb megélésének, elemzésekhez, és magamba forduláshoz. Ha írok, ha valamit elemzek, azzal magamban jutok közelebb, valami nekem fontos dologhoz. Az, hogy ezt meg is osztom a külvilággal, ebbe belefér. Mert távolság marad köztünk, amivel tudok jól maradni. Természetesen vannak alkalmak, amikor én is jól, vidáman és magasabb fordulatszámon tudok pörögni, emberek között, nyitottabb vagyok, és keresem az új dolgokat. De ebből van ritkább alkalom, és utána szükségem van nyugalomra, egyedüllétre, pihenésre.

És nyilván az ember egy idő után megtanul maszkolni, alkalmazkodni, ésszel felmérni, mikor melyik helyzet milyen viselkedést kíván. Van, mikor kedvem ugyan nincs bizonyos dolgokhoz, de tudom, hogy szükséges az egyensúlyi élethez, illetve a másikra való tekintettel inkább feláldozok némi lelki erőforrást, hogy neki jobb legyen. De nem akármikor, és nem akárkinek.

És számomra az önismeret, a szélesebb látókör a több információval azt a célt szolgálja, hogy magamat megismerve egy olyan környezetet alakítsak ki magam köré, ahol minél önazonosabb, elégedettebb és kiegyensúlyozottabb életet folytathassak. Ahol nem magamat ostorozom, mert más vagyok, más igényekkel, hanem elfogadom, belátom és szeretem magam, azért, vagy annak ellenére: amilyen vagyok.

S az van, hogy ha nem lenne internet, akkor sem mennék le, keresni magamnak embereket, hogy beszélgetni, kapcsolódni tudjak, ennél jobban, mint most. Nem azért, mert ők rosszak, vagy mert én el vagyok magamtól szállva, hanem egyszerűen: szeretek egyedül lenni. És nekem elég így általában.

Viszont épp emiatt, ha valakivel mégis szívesen, őszintén, mélyen kapcsolódok, akkor az valódi.

És saját magamon azt figyeltem meg, hogy sokan az extrovertáltak közül ezt személyes támadásnak élik meg, elutasításként kezelik. Holott nem róluk, hanem rólunk szól a dolog. Ezért érdemes ezekkel tisztában lenni, mert akkor eleve azokhoz érdemes nagyobb erőbedobással közelíteni, akik hozzánk hasonlóak. Vagy ha mások is, hisz sokszor épp ettől lesz számunkra értékes a kapcsolat, akkor elfogadni, hogy mások az igények és lehetőségek is.

Ezért hát, ha a buszon látod, hogy be van dugva a füle a mellett ülő fiatalnak, ne kezdj hozzá beszélni, és nyomatni a saját dolgodat. Mert ha erre azt mondja, hogy:

-        Be van dugva, nem hallom, amit mond.

-        Akkor vedd ki, és hallani fogod! –te

-        De hát azért van bedugva, hogy ne halljam! –ő

Te fogsz valószínűleg a legidegesebb, legcsalódottabb lenni.

S valójában egyikőtök sem hibás. Te beszélgetni, ő meg csendben lenni akart. Érdemes hát olyat keresned magadnak, aki szintén keresi azt, akivel kontaktálhat.

De jobban jársz, ha nem velünk/velem introvertálttal teszed ezt. Ez is saját tapasztalat. S személy szerint inkább vállalom, hogy bunkónak tarts, mint hogy lefáraszd az agyamat. És amúgy tanácsolom is a kedves intro társaimnak, hogy legyenek bátorak, és húzzanak határokat: Ha nem akarsz, nincs kedved, fáradt vagy, ne áldozd már fel magadat. Nem kell, nem szükséges, és ha folyton ezt teszed, hosszú távon rossz lesz neked. Jó, annyira se legyél megbátorodva mondjuk, hogy rászólsz két aktív extro-ra, akik mögötted beszélgetnek, hogy kussoljanak már.

Élni és élni hagyni csupán.

Most már te is tudod ezeket, ha eddig még esetleg nem. Érdemes a mindennapokban ezt megfigyelni, alkalmazni. Máskülönben nem csodálkozni, ha konfliktusokba keveredsz. Akár velem is.

Forrás: Google AI típusú áttekintés, Wikipédia