Kényes téma: a követési lista és a közösségi médiás tevékenységek.

Beszélnék róla, mint sokszor tabu téma, és mint nekem most nem igazán aktuális probléma. Mert ha ez előkerül előbb-utóbb, ritkán szokott asszertív, felnőttekhez méltó kommunikáció indulni róla. Ha a csúnya beszéd miatt nem számít persze annak az, hogy: Ki ez a qrva? Látom megint ott a neve alatt a szivecskéd.. És ehhez hasonló, bővített változatai.

Na, ki hallotta már ezt vagy ilyesmit? Akár a saját szájából elhangozva? Fel a kezeket. :D

Arra gondoltam, hogy edukációra használnám a statisztikát: a jelen lévő sok férfit, aki követni kezdett. Legyen már értelme, ha így alakult. Mintegy elmagyarázva, bepillantást engedve a női lélek sötét bugyraiba, hátha mikor én mondom, elhiszitek, és kevésbé bassza fel az agyatokat, mintha a csajotok vágná ismét a fejetekhez. Mert van rá esély, hogy megteszi.

Alap felállás:

Csávó mond magáról valamit az ismerkedés elején, a kapcsolat közben, miként szokása használni a közösségi médiát csajozós értelemben stb. Ehhez képest valamikor a csaja, felesége megőrül, és elkezdi nézegetni a tevékenységét. Kiket követ, milyen interakciókat folytat, hova teszi a szivet, ölelést, kommentet, stb. És ellenmondtás keletkezik, mert az elhangzott kijelentések nem állnak helyt az instán. Esetleg eleve zavarja ez a nő,t a férfi nyíltan felvállalt ilyen irányú közlési, megélési igénye. Természetesen lehet nemeket tekintve fordítva is, de szerintem ez jóval ritkább.

Előre leszögezném: ez az írás azoknak szól, akik hajlamosak erre az ön és párkínzási technikára, vagy találkoztak a jelenséggel, és egyrészt meg akarják kicsit érteni, másrészt alacsony a vérnyomásuk, és fel akarják emelni. Nem kell ideírni majd felsőbbrendűen, hogy bezzeg teee, te leszarod, meg milyen hülye, traumás, önértékelési problémás az, aki néha vagy gyakran odafigyel erre és még szóvá is teszi. Tök jó, ha nem vagy/voltál érintett. De azért elhiszed, hogy nem csak a te valóságod létezhet..? Itt nem lesz lehetőséged érvényteleníteni érzéseket, erről én, az itteni helytartó gondoskodik majd.

Fogok arról is írni, hogy mi a belső bibije ennek. De sokkal inkább érzelmi oldalról mutatnám, mi megy ilyenkor végbe. Kell rá megoldás, nem szabad ráhagyni, mert előbb-utóbb valamelyik, vagy mindkét oldalon tarolni fog.  Ám, én nem szakember vagyok, és nem okoskodni akarok. Csak elmondani azt, amit hajdanán én is éreztem, és majd belebolondultam. De nem mertem kimondani, nem volt kinek, vagy ha meg is tettem, érvénytelenítettek.

Szeretnék kicsit bepillantást adni, miért vagyunk mi nők, sokszor hárpiák ezekre. Voltam én is ilyen, bevallom.

Igen, beismerem, hogy gáz. Tudom. Tudjuk. Mégis van, hogy csinál(t)juk. Esetleg te nem tudod, mert nem mondjuk, nem kérdezzük. Csak látjuk és magunkban cancogunk. De attól még lehet, hogy csekkoljuk, figyeljük, vagy csak óhatatlanul rápillantunk. S miként te azt sem érted, hogy lehet a rózsaszínnek annyi árnyalata, ami nekünk messziről virít, úgy vesszük észre tudat alatt ezt is.. Ami ott van, tehát nem kitaláljuk. Max észrevesszük, és szóvá is tesszük, ha a ciklusunk vagy a hangulatunk azt diktálja: Csak egy kérdés.. Egy megjegyzés. Mi baj lehet? – s már húzogatjuk is a gyújtózsinórját a bombának, amit a kanapén telefonját nyomkodó párunk arcába, mintegy mellékesen odabaszunk.

És általában lőn baj. A háborús vészhelyzeti kormányzás sem tudna némelyikre olyan gyors rendelkezést hozni, ahogy a nő a gránátot be ne dobná, pláne, ha azt veszi észre: itten ellentmondás van.

Szóval, mint saját megéléssel rendelkező, írom ezt. Régebben, nem is minden pasimmal, nem is sokáig, de én is csináltam olykor. Nem is véletlenül, hanem mert megéreztem.

Áldozathibáztatás az, ha azt írom: Mert okot adott rá? Felmenti-e az én viselkedésemet, megélésemet? Neki kellett volna abbahagyni, vagy nekem elfogadni? Vagy felnőtt módjára ezen együtt dolgozni? Választ erre nem akarok adni, mert jogom nincs hozzá. Lévén, bizonyos dolgokban a mai napig tudok én is hülye lenni. Mindenesetre én beleálltam magamba elsőkörben, és szakítottunk ezen fiúkkal a következőben, csak ennyit írok. Azért, mert én nem voltam rendben, vagy ő sem, s ezáltal a közös is csak vergődés lett? Lehetett volna másképp? Tudja a franc.

Csak arra emlékszem, mikor a kapcsolat elején beszélgettünk felszínesen, kedvesen, informatívan. Mikor elhangzottak az ismerkedés szempontjából nem élvonalbeli, ám mégis fontos mondatok: Én nem szoktam ezt vagy azt tenni. Nem az esetem, én a természetest szeretem. Nem faltam a nőket, nem is akartam. Csak a rokonokkal tartom a kapcsolatot, meg a családdal, legjobb haverokkal, máskülönben letörölném ezt a szart.

És telik az élet, a napok, hetek, akár hónapok és évek, és a sok beszélgetés, ártatlan kijelentés után gondolsz róla-magadról, s ezáltal rólatok valamit. Mert a beszéld alapján felépült valami.

Aztán.. Egy nap, váratlanul villan valami. Görgetsz, tekersz, lazítasz. És ott van. Egyszer, kétszer, sokszor. És megállsz egy pillanatra. Vagy épp átküldi neked screenshot-on az egyik barátnőd, hogy: Hát ez mi? Észrevetted már ezt nála?

Nem. Fene se gondolta. – merthogy nem erről volt szó, emlékszel vissza.

És míg eddig (ami változó időszak lehet) eszedbe sem jutott, hogy jelentőséget tulajdoníts neki, hiszen éltél enélkül is vidáman, most valami tüske beragadt. És bassza a bőrödet. Viszket, mint a fene. És vakarni kezded. Csak rákattintasz ide, csak rámész arra, csak úgy Sherlock Holmes lesz belőled, mire 10%-ot merülne a telefonod eközben. És már végig van ellenőrizve minden.

Nem hiszel a szemednek. Hát nem ezt mondta. Nem erről volt szó. Vagy a füleddel volt a baj? Esetleg az agyaddal? Akkor vagy most? És hogy megnyugtasd magad, folytatod.

És ha ezt elkezded, több sebből is vérezni kezd a nemrég elkapart sebed.

Mert mikor nézed, hogy kiket követ, kiknek ad figyelmet, elkezded viszonyítani magad. Hozzájuk is, meg a csávód/pasid/párod/férjed zsánereihez. Olyan vagy-e? Azokon belül hol helyezkedsz el? Jó nő vagy? Ha elmaradsz: Mennyivel? És ölni kezded magad. Esetleg jobb is, mint ők? Akkor nyertél? De mi van, ha nem csinosabbak ugyan, de láthatóan mégis van, amiben jobbak? Háziasak, utazgatnak, állatoznak, karriert építenek, szülnek, főznek? Mindig, mindenkiben találhatsz olyat, aki viszi a prímet. Akkor is, ha rendben vagy magaddal, okozhat kérdéseket: Mit tudnak ők, amit te nem? Mi lehet az ő boltjukban, ami nálad talán sosem volt készleten? Mi hiányzik neki benned? Vagy szimplán te is egy vagy közülük? És ha kicsit is kilengsz az egyensúlyból, mert szültél, és épp beleszoksz az új szerepbe vagy friss a kapcsolat, vagy bármi amit az élet bármikor okozhat: akkor aztán indul a pokol járat.

Meg ezen közben csekkolod így a hitelességét. A szavak és a viselkedése összhangban van? Azt mondta, neki nem tetszenek a szőke, mű csajok? Vagy a molett, húsos asszonyok? Vagy épp rendszeresen hangoztatja: a kutyák játszanak a csontokkal, de neki a te markolni való alakod a favorit, a szülés után ottragadt kilókkal? Ő nem követ senkit, nem foglalkozik ezekkel, csak néha a haverjai miatt felnéz? Ehhez képest teli a lista a neked mondott ellentétes aktivitással, profilokkal az insta, egyéb oldala, követése? Itt-ott, mindenhol az ő jelenlétével? Amit így nem csak te látsz, hanem mindenki más is? Mert nem elég, hogy neked hirtelen ez nehezen kezelhető, de eszedbe jut, a te, vagy a barátnőid képe alatt hány kiéhezett kúrólike gazdája virít, a csaja, családja mellől suttyonban garázdálkodva? Általában csak AZOK alatt a képek alatt, ahol valami villant? Hányszor gondoltad, hogy szegény felesége/csaja ennek a hapsinak.. Vajon tudja? És hagyja? Szegényke.. Akkor most hogy is van ez?  

Na, és ezek után lesz neked qrva szar. Nem szépítem, mert tud pontosan ilyen lenni.

Sokkot kapsz. Most akkor mi van?

Ő hazudik, szépít, mismásol, vagy te bolondultál meg, és reagálod túl?

Nekem ez a része volt a legnehezebb. Mikor a tettek és a szavak ellentétesek lettek.

Mert mikor valakiről tudtam az ismerkedés alapján, hogy csajozós típus, igényli ezt, és velem is így próbálkozott, akkor sejtettem, mire számíthatok. Esetleg beszéltünk erről nyíltan, és mérlegelhettem. Aztán vagy nem is lett komoly belőle, mert pont annyira fért ez nekem is bele, hogy laza maradhatott csak a dolog, vagy ezáltal eszembe sem jutott számon kérni, megkérdőjelezni a hitelességét. Azt mondta, amilyen és amit szokása cselekedni. Én mindig is bírtam az ilyet. Akkor is, ha nekem túl sok volt, és végül inkább kiszálltam.

Ám, mikor valaki egészen mást mondott nekem, amit láttam, hogy cselekszik, akár előttem, akár mint utólag kiderült, de a világhálón, akkor anno mindig magamban bizonytalanodtam el. Pláne, ha szóba hoztam, és jött a szokásos: Túlreagálod, rosszul látod, nem is úgy van.

Még akkor sem került terítékre az esetleges igazság: Hiány, további vágy, ki nem élés, meg nem élt vágy, színesebb igény. Még az is ezerszer jobb lett volna, mert abból még lehetett volna építeni.

De hazugságból, elhallgatásból csak összeomlás lesz.

Mára már tudom. Legalábbis saját magamat illetően ezt tapasztaltam.

De addig jó sokat agyaltam, kételkedtem, sírtam, és vert a víz, miközben egyre mélyebbre kerültem a nyomozásban és az önvádban.

És tudom, hogy ezt sok nő teszi a mai napig. Csekkol, ellenőriz, figyelget. És remeg. Kételkedik. Próbálja szóba hozni, kiugrasztani a nyulat. Legtöbbször hiába.

Szerintem a másik felet nem lehet a teljes tagadásból kihozni, megváltoztatni, csak igen ritkán. És sokszor akkor kapcsol, mikor te már mindkét lábbal kint vagy, és a szakítás mellett döntesz. Azt meg már tudjuk, hogy késő bánat.

És szerintem nem is az a dolgunk, hogy vele foglalkozzunk, mikor nekünk fáj éppen. Merthogy ő mit miért tesz, vagy tagad, odáz, az az ő dolga. Ha be se von őszintén minket, és nem megoldásra, hanem megúszásra törekszik, akkor mi dolgunk is lenne vele?

Hitelt kell adnunk annak, hogy nekünk ez fáj. Gondot okoz. És keressük rá a megoldást. Ha kevésnek érezzük magunkat, elmaradva valamiben, ami MINKET zavar, akkor tegyünk ellene. Dolgozzunk azért, hogy a magunk szemében olyanok legyünk, akik lenni szeretnénk. Ha ez súly leadást, izomépítést, új készségeket, szakmai preferenciákat, egyéb sikereket jelent: Hát kezdjünk bele! Ne azért, mert a mostanra valószínű exünknek olyanok tetszettek.

Talán csak ezáltal eszméltünk rá arra, hogy mi sem azt tesszük, amit szerettünk volna érezni, közvetíteni magunkat illetően. Nem voltunk rendben magunkkal. És sikerült beleválasztani egy olyanba, akivel ez épp nem építő, egymást fejlesztő irányba indult el, hanem kölcsönös rombolásba. Hagyjuk abba, ha próbáltuk, de nem megy.

Viszont azt gondolom, én, aki néha még mindig hülye vagyok bizonyos dolgokban, hogy kell az, hogy próbára tegyük néha a másik szavait. Meg a magunkét is, ne legyen kettős mérce! Mint mikor az újságíróknak a hiteles forrásért kezeskedni illik, úgy lehet ezt is olykor csak úgy ártatlanul megnézni: Mit is mondott? Mit is csinál? Tartja hozzá magát? Milyen jó is az, mikor azt látod: Jé, nahát. Pont az van, amit mondott. Megnyugodsz, és mosolyogva mész vissza boldogan élni.

És emellett legyen ahhoz is bátorságunk, hogy magunkba nézzünk: Hát velünk mi a helyzet?

Mi mit állítunk magunkról? És mit mutat a listánk? Itt vagy ott?

S bizony nem voltam rest én se, és átlapoztam magamat és a virtuális életemet.

És jó megállapítani: Rendben vagyok. Picit kisepregettem olyat, amit elfelejtettem, hogy egyáltalán van, de nincs olyan, ami ellentmondana a valóságnak.

Lehet nálam ezerszer jobb lány, nő, asszonyság, akár külsőben, akár belső jegyeket illetően. Tudom. Ahogy azt is, hogy van, amiben jó vagyok, és van, amiben rossz. De ki merem jelenteni, nem csak magamnak, hanem a virtuális hitelesség kedvéért itt is:

Azért lehet örülni nekem, és értékelni, ha úgy alakul.

És számolni azzal, hogy elértem oda, hogy ha újfent azzal találkozom, hogy ellentmondás érzek, akkor nem magamban fogok első kör után bennragadva kételkedni. Aki nem adja meg a teljes hitelességet, őszinteséget, vagy azért, mert magával szemben sem boldogul ezzel, akár velem szemben nem mer..

Lévén, hogy én lettem a #hegyilány, hamarabb hangzik majd el az, hogy:

• Anno, mikor azt mondtad, hogy.. Ehhez képest látok valamit, ami egészen más. Hát ez mi? Nem erről volt szó. Emlékszel a Maradj talpon! című műsorra? Nna, ez lebegjen a szemed előtt, mikor most beszélgetni kezdünk. Ha rosszul válaszolsz, hazudsz.. Akkor kiesel. Kezdhetjük?

Aztán persze lehet, hogy ez sem nyerő. De valahogy jobban esik ez a játék és hozzáállás, mint a régi.

A képen a saját instám fogadó képe található. Gondoltam, átnézem, mi van ott. Pár emberkétől, aki már nem releváns, egyoldalú bűcsűt vettem. Máskülönben azt hiszem, ez is rendben van.